Ultimate frisbee

Lopott poszt, Daru pajti blogjáról az ő hozzájárulásával. Az egész bejegyzés szó szerint tőle származik, a forrást személyes adatok miatt nem linkelem.
Miért lopom? Mert már régóta akartam én is írni erről a sportról, amit sokan nem ismernek, ezért sokan furán néznek, amikor megemlítem: én ultimate frizbizni is szoktam.


Ilyenkor először üveges tekintettel néznek rám, majd vigyorognak, gondolván ez valami hülye poén. De nem. Amikor újra rákérdez, én újra azt mondom: frizbi bajnokság. 

Ilyenkor már nagyon komoly gyanakvással kérdezik meg tőlem, hogy a frizbiből hogy a fenébe lehet bajnokságot rendezni? Elvégre az egy sima korong, amit a gyerekek dobálnak az udvaron, vagy a strandon, meg a kutya visszahozza. Rendre ez a beszélgetés következő lépcsőfoka. Csak azt nem értem, hogy ezt egy focistával miért nem játsszák ezt el? Elvégre a labdával is játszanak a gyerekek, a strandon is előkerül, meg azt is visszahozza a kutya. 

Persze értem, hogy kérdező szeretné poénra venni. Csak hát nem az. Persze, rögtön látszik az arcomon, mert nem kacagok, csak nézek tovább komolyan. Ilyenkor jön el az a pillanat amikor mély levegőt veszek, és elkezdem elmagyarázni a dolgot. Elvégre az én keresztem, hogy olyan sportot űzök, ami nem annyira ismert, mint a foci, a kosár, vagy a kézilabda. Legalábbis Magyarországon. 

Mert az Egyesült Államokban az 1960-as évek óta játsszák ezt a sportot, és 2012-ben már több mint ötmillió regisztrált játékos volt csak az USA-ban. Az első hivatalos meccset 1979-ben rendezték (hah, pont mikor születtem!). Mára szerte a világon rendeznek bajnokságokat, így Magyarországon is, és persze Európában is. 

Tehát a frizbi egy sport. Egész pontosan az Ultimate Frisbee egy sport. De nem fogok ilyen hosszan, ilyen szép angolsággal hivatkozni rá. Legyen elég az, hogy frizbi. Van két csapat a pályán (mily meglepő), akik egymás ellen küzdenek (ki gondolta volna). Nagy pályán 7-7 játékos. Kicsi pályán 5-5 játékos sorakozik fel. A frizbit meg jól dobáljuk egymásnak és igyekszünk pontot szerezni a csapatnak. Röviden tömören ennyi, persze nem ilyen egyszerű!

Először is van a frizbi. Na nem olyan amit a strandon lehet kapni. Ennek azért van szabványa. Jól meghatározott az anyaga, mérete, súlya. 175 grammot nyom és átmérője 274 milliméter. Ennek köszönhetően remekül lehet dobni, és fantasztikusan repül. Négy pisztolyorrú Mátyásért már hozzá is lehet jutni (értsd: 4000Ft). 

A frizbit egy úgynevezett end zone-ba kell eljuttatni. Nevezzük ezt a továbbiakban célterületnek. Ez egy sáv a pálya végén, pontosabban az ellenfél területének a végén. Ha ott kapjuk el a frizbit, amit a csapattársunk lepasszolt ügyesen, akkor máris van egy pontunk. Kvázi gól. Csak nem egy kapuba lőttük, hanem egy megadott helyen kaptuk el a korongot. 

A célterületig eljutni nem egyszerű. Eleve a saját célterületünk vonaláról indulunk az egész csapattal, ami elég messze van az ellenfél célterületéről. És ez a meccs előrehaladtával egyre messzibbnek tűnik, ahogy fáradunk. Mert persze nem sétálni kell, hanem futni. Mert a korong gyorsan repül, és helyezkedni is érdemes, ha eredményeket akarunk elérni. A korong nem eshet le a földre a passzolások során. Ha ez még is megesik, akkor szívás, mert a korong átkerül az ellenfélhez. Onnan jönnek, ahol leesett a korong. 

Ráadásul az ellenfél folyton igyekszik a korongot reptében leütni, mert persze akkor is az övék lesz. Azért, hogy még véletlenül se legyen nyugdíjas játék, erre rájön még az is, hogy mikor elkapom a lepasszolt korongot, már nem futhatok vele tovább. Meg kell állnom, és mint a kosárban, csak sarkazni lehet. Innentől maximum tíz kerek másodpercem van tovább passzolni. Ha nem sikerül, mert az a fránya védőjátékos a nyakamon van, és igen jól véd, akkor... igen, az ellenfélhez kerül a korong. 

Szóval bőven lehet kapkodni és futkosni a játékban. Intenzívebb, mint egy focimeccs. Bár lássuk be, a magyar focitól még egy lajhár is intenzívebb (de legalább nem fuldoklik a korrupciótól). További szépsége ennek a sportnak, hogy nők és férfiak együtt játszhatják. Szóval koedukált. Plusz nincs bíró (a nemzeti bajnokságokat leszámítva). Mert itt van annyira fair a játék, hogyha szabálytalanság történt, akkor általában elsőnek az jelzi, aki elkövette. Ezt amúgy szép magyar szóval úgy hívjuk, hogy "spirit of the game". Jó, mi?! Képzeld el ugyan ezt a fociba!

/ Daru /

Köszi Daru az írásért, továbbiakban pár személyes kép még illusztrációnak. Na mi közel sem olyan szinten játszunk, mint amit a fenti videóban mutattam, de attól még nagyon élvezzük. :)

Ahogy az írás is mondta: "spirit of the game".

Küzdelem a korongért!

Ahogy az előző képen, itt is én zuhanok épp a frizbivel.

Csapat.

Csak elegánsan. Mindig.

Nem muszáj versenynek lennie, lehet a helyi focipályán is tolni a haverokkal. :)

Van strand-változata is, olyan, mint a strandröplabda: a forró homok égeti a talpadat, de legalább lehet nagyokat esni fájdalommentesen. 😀