Egy nap 5000 méteren

Na jó, pár-tíz métert kerekítettem. :) Lobuche valójában 4920 és 4950 m között fekszik, attól függően, hogy a falucskának épp melyik részében mászkál az ember.
Az eredeti tervek szerint tovább kellett volna mennünk, de Ildi előző napi állapota után úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot aklimatizálódni. Ildi egy borzalmas éjszakán volt túl, én pedig alig mertem aludni egész éjjel, mert azt figyeltem, hogy rendesen kap-e levegőt.
Reggel arra ébredtünk, hogy havazik. Még jó, hogy pont ma tartunk pihenőnapot, nem? - gondoltuk.

Sajnos nem, mert a következő napra még rosszabb időjárást mondanak: még hidegebbet, és még több havat és esőt.
Na f@sza.

Az egész napot a menedékház legmelegebb részén, a közösségi teremben töltjük sorstársainkkal, rajtuk kívül ugyanis 6 spanyol is a maradás mellett döntött hasonló okok miatt.

Egy 20-30 perces sétára azért kimentünk, egyrészt, hogy kimozduljunk levegőzni, másrészt, hogy legalább 5000 méter fölé emelkedjünk.

Örültünk, hogy legalább a bűvös 5000-et túlléptük. Ekkor még nem tudtuk, de - Ildi arcán a kezdődő ödéma jeleit tekintve - már sejtettük, hogy ez lesz a legmagasabb pont, ahova feljutunk a túra során...

Dingboche (4350m) - Lobuche (4920m)

7 km, 620 m fel, 100 m le, 5,5 óra

Na ez nagy falat volt hegyi betegség szempontjából, hiszen a végcél majdnem 5000 méteres magasság volt a napra. Már az elején egy erős kaptatóval indult az út, de megérte, mert szép és tiszta időben láthattuk ezúttal az előző nap még felhősebb tájat.

A szép idő Dingboche-ben sem tart sokáig, egy köd-felhő körülbelül 2 perc alatt beborítja a hegyi falut. Jó illusztrációja annak, hogy milyen gyorsan tud változni az idő a hegyekben, és miért veszélyes az időjárás, ha nem figyelnek oda rá...

Az alábbi kép közepén domináló csúcs a világ negyedik legmagasabb csúcsa, a Lhotse (8516m). Tőle balra a Nuptse csúcsok, és eldugva, avatott szemek számára észrevehető a hegyek királya, Chomolungma / Everest csúcs (8848m) is.

Ez pedig az Ama Dablam, mely az előző napon még felhőben volt.

 Az út az erős kaptató után viszonylag könnyűre váltott Dingboche után, és 1-2 órán át minimális szint emelkedéssel halad a hegyoldalban.

Alattunk a Khumbu gleccser, mely hosszú órákon át kísért minket.

Útközben - most már a megszokott módon - számos jak-karavánnal és teherhordóval találkozunk. Ez a helyi bácsi két teli gázpalackot cipelt fel, egyéb dolgott mellett. 😲

Thukla faluját (értsd: 4 darab ház) elérve egy izgalmas folyón átkelésben is része van az embernek, de ez még semmi ahhoz képest, ami utána vár a mászókra.
A falu után a Thukla-hágón való átkelés az eddigi legkeményebb feladatnaknak bizonyul, de bő 1 óra alatt vesszük ezt az akadályt is. A hágó azonban nem adta könnyen magát: mindketten fejfájással és szédülés árán győztük csak le, és a tünetek utána sem nagyon javultak.

A jakok bezzeg itt sem kapkodták a levegőt. :)

A hágó tetején imazászlók rengetegei...

... és elhunyt hegymászók tiszteletére állított sírok, akiket sosem találtak meg. Ahogy egyre feljebb halad az ember, egyre jobban megtanulja tisztelni a hegyet, és megérteni a helyieket.

A hágó utáni rész már hiába nem meredek, hiába lenne viszonylag könnyű séta, ha a Bükkben vagy a Mátrában tennénk meg azt a szakaszt: Ildin minden korábbinál erősebben jelentkeztek a magasság tünetei. Annak ellenére, hogy itt már minden lehetséges súlyt átvettem tőle, vagy Dingboche-ban hagytunk.

A hágó után, 4800 méter felett. Itt már nincs gyönyörű zöld táj, se bokrok, se fák. Egyre kihaltabb és sziklásabb minden, aminek szintén megvan a maga szépsége.

Lobuche-t sikeresen elérjük.

Ildi hányással küszködve azonnal lefekszik a menedékházban, és a nap hátralévő részében ki sem bújik a hálózsákjából.

Az én szédülésem egy forró fokhagymaleves után elmúlik, az időt pedig a közösségi helyiségben melegedve más túrázókkal és hegymászókkal beszélgetve, valamint sudoku-fejtéssel múlatom.

A napi csatát megnyertük, de a háborúban egyelőre a világ legmagasabb hegysége áll nyerésre...

Somare (4010m) - Dingboche (4350m)

6 km, 450 m fel, 150 m le, 2,5 óra

Másnapra mintha mindent elfújt volna a himalájai szél. Reggel 6-kor kinézek az ablakon: sehol egy felhő, az összes környező hegyet gyönyörűen látni!

 Ildi tünetei is gyengültek, jobban van, már "csak" egy megfázással küzd a hegyi betegség gyengébb verziója mellett, úgyhogy tovább indulunk.

Az út végig gyönyörű, és a nehézsége is tűrhető már így, hogy jobban vagyunk. Útközben helyi kutyák és jakok dobják fel az utunkat a csodálatos táj mellett.

Egy jak karaván.

Megérkezünk Dingboche-be, egy nagyon szimpatikus és aranyos kis faluba, 4300-4400 méteren. A helyi viszonyokhoz képest egy rendkívül jó és barátságos menedékházat találunk, ahol a szállást ráadásul ingyen megkapjuk.
Két sztupa is volt közvetlenül a házak mögött.

A szobából való kilátás pazar! :)

A napsugár sok mindenre képes: ruhát szárít, áramot generál, és teát főz...

Napközben még egy kis aklimatizációs túra is belefért, további 100-200 méter szint felfele és lefele - kihasználtuk az időt és a lehetőséget, hogy csodáljuk ezt a gyönyörű falut és a tájat.

Egy híres hegy a háttérben (itt még sajnos kicsit felhőben): a 6812 méteres Ama Dablam.

Ezt a videót érdemes megnézni, 4450m-en készült!

Késő délután újratervezés, csomagok átpakolása, és készülünk a hegyen töltött idő legnehezebb részére, ami még csak most kezdődik...

Tengboche (3860m) - Somare (4010m)

6 km, 550 m fel, 250 m le, 4 óra

Na ez a nap egy erős fordulópont volt. Valójában Dingboche-ig akartunk eljutni, de nem sikerült.
Tengboche kolostorát viszonylag jó időben hagytuk el, elég felhős-ködös volt ugyan, de legalább nem esett az eső. A teaházban azonban azt a hírt kaptuk, hogy rossz idő várható hamarosan, így volt, aki inkább el sem indult onnan.
Mi belevágtunk.

Induláskor még a buddhista kolostor reggeli imáját is meghallgathattuk, majd azt elhagyva olyan meredek lejtő és ereszkedés következett, hogy már akkor tudtuk: ezt a részt a visszafele úton nagyon fogjuk utálni.

Útunkba esett viszont egy csinos kis tavacska is.

Nem sokkal utána egy olyan ponthoz érkeztünk, ami nem passzolt a térképünkbe és az ismereteinkkel: ahol a papírforma szerint egy hídnak kellett volna állnia a folyó felett, csak egy leszakadt hídmaradvány várt. Talán a tavalyi földrengés áldozata?

A kis folyó, és távolabb a leszakadt híd.

A probléma megoldható volt, csak plusz 50-100 méter szintet jelentett, hogy arrébb, és alacsonyabban keljünk át a folyón. Ezt követte egy meglehetősen meredek szakasz, ami elkezdte próbára tenni a szervezetünket, ami a hegyi betegséget illeti.

Jakok persze itt is voltak, nagy örömünkre. :)

Pangboche faluja mellett haladtunk el.

Pangboche faluját elhagyva be is ütött a hegyi betegség Ildinél: rendkívül erős fejfájás (cataflam párosával szedve sem segített), hányinger, és légszomj. Annyira nem kapott szegény levegőt, hogy úgy döntöttünk: nem megyünk tovább.
Ildinek ez a nap fizikailag egy mélypont volt (sajnos nem az utolsó), annyira rosszul érezte magát, hogy komolyan felmerült: nem tudunk végigmenni a teljes tervezett útvonalon, sőt a visszafordulás is alternatíva.

Az első útba eső falu Somare (máshol: Syomare, Shomare) volt, ahol kiderült, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a megállás mellett döntöttek, ugyanis az első 2 teaházban, ahol szállást kértünk, telt ház volt.
Maradt tehát egy harmadik.

Épp időben, ugyanis a köd is leszállt, és esni kezdett az eső. A teaház egyébként az egyik legegyszerűbb volt, amiben megszálltunk az egész út alatt - és senki nem tartózkodott itt rajtunk, és a házigazda sherpa nénin kívül.

Ilyen puritán egy szoba. Igen, a baloldal az egyik vége, a jobb oldal a másik fal.

WC. Öblitéshez a hordó és a benne úszó edény használandó. Nem szívesen nyúltunk hozzá, hiszen valószínűleg ez az első dolog, amit az ember dolga végeztél megfog...

Apropó dolog-végzés: a jakszar különösen érdekes és fontos szerepet tölt be a helyiek életében. Olyannyira, hogy egyes embereknek az a napi munkája, hogy járják a hatalmas, kietlen hegyoldalakat, és szedik a földről a hátukon cipelt puttonyba a jakok által hátrahagyott citromot. Nagy mennyiségben!

Aztán az összegyűjtött jakszart a nap végén hazaviszik a falujukba, és felhalmozzák. Igen, az alább látható képen az ott mind az.

Hogy mit csinálnak vele? Hát szép lapos lepényeket formáznak belőlük, hogy aztán szarlepényeket ki lehessen tapasztani sziklákra.
Az alábbi képen egy helyi nénit fotóztunk le, aki épp ezt a procedúrát végezte órákon keresztül, mezítláb egy papucsban, és egy kis felsőben úgy, hogy kilátszott a dereka. Mi meg bent a teaház közösségi helyiségében kortyoltuk a meleg a teát, 0 fokban...

De nem csak random sziklákon találkozhat szarlepényekkel az ember, hiszen már-már díszítőelemként szolgálnak a falu "főutcájának" útmenti kőfalain is.

Csak később tudtuk meg ennek az egésznek az okát: a helyiek készültek a télre (winter is coming...). A jakszart kiszárítják a napon, aztán újra begyűjtik, és eltárolják télre. A szárított jakszar ugyanis kiváló energiával rendelkező fűtőanyag, és ezzel tüzelnek egész télen.
Később, amikor jobban odafigyeltünk, hogy a menedékházakban mivel fűtik a kemencét, észrevettük: valóban szarlepényeket dobáltak a tűzbe a helyi sherpák. Ez akkor volt érdekes igazán, amikor azt is láttuk, hogy puszta kézzel teszi mindezt az az illető, akiről tudtuk: ő a szakács, aki azt a kaját főzte, amit épp akkor ettünk...

Még a végére, egy igazi, friss kép a nepáliak legfontosabb fűtőanyagáról: egy jó kéttenyérnyi, friss jakcitrom, aminek a közepében még a pisi is megállt. Jó étvágyat mindenkinek!

Namche Bazaar (3440m) - Tengboche (3860m)

10 km, 920 m fel, 530 m le, 7 óra

Ez a nap tartogatta az első igazi kihívást, ugyanis 3000-4000 méter között masszív szintemelkedést kell legyőzni, az emelkedő Tengboche faluja előtt pedig kifejezetten gyilkos. Volt is vele bajunk, de erről majd később...

Namche Bazaar-ban kelés a nappal, reggelire a hazaitól eléggé eltérő, de finom zabkása, majd 7 órakor már úton is vagyunk.
Na nem jutottunk sokáig, 7:20-kor már jött is ránk a cifra - valami nem stimmelt a zabkásával. Sokan kérdezgették itthon egyébként tapintatosan, hogy mit csinálsz, amikor rád jön a hegyen... hát természetesen ugyanazt, mint amikor Magyarországon, pl.: a Bakonyban vagy a Mátrában jön rád. Elmész a bokrok közé, és elintézed.
Ez általában így is van... de azért vannak néha különbségek. Például amikor nincsenek bokrok, mert már olyan magasan vagy, hogy a növényzet maximum fűből áll, vagy már az sincs, csak sziklák. Ha szerencséd van, akkor sziklák közé tudsz még menni, hogy ne lássanak. De olykor az sincs. A legrosszabb pedig az, amikor a hegyoldalban haladsz egy ösvényen, egyik oldaladon szakadék, a másikon pedig sziklafal, ergo nem tudsz letérni az útról semerre. Marad az út, amin meg közlekednek persze a helyiek, a jakok, meg néha más trekkerek, hegymászók.
Na ilyenkor izgalmas tud lenni a dolog. :) Viszont ilyen érdekes dolgokat lehet fotózni közben. :D

Hát igen, van az a helyzet, amikor megveszel 600 forintért egyetlen tekercs WC-papírt.
Egy korábban említett hegyoldalra példa.

Ez is... csak lentről.

Hidakból pedig még mindig nem fogytunk ki, erre a napra is jutott 3-4, Ildi nagy örömére... :)

Ilyen volt átmenni rajta, a folyó felett.

Nem olyan sokkal a cél előtt, a Tengboche előtti emelkedőn. Ildinek már nem őszinte a mosolya.

Alig várta már, hogy megérkezzünk a teaházba. Itt volt először igazán szarul a hegyi betegségtől, ennek ellenére végig teljesítette a napot.

Fáradtan én csak örültem a sült rizsnek, mint Dagobert bácsi az aprópénznek.

Tengboche faluja erről a buddhista kolostorról híres. Igazából nincs is nagyon semmi más... Tengboche már igazi kis hegyi falu, kb. 10-15 házból áll, amiknek a fele teaház vagy menedékház az átutazók számára.

A kolostor egyébként nagyon érdekes volt külvilági szemmel... pontosan olyan, mint amilyennek elképzeli az ember a filmekből és könyvekből.
Tágas, puritán, belső-udvaros, és hideg.
Alapvetően nem lehet bemenni idegeneknek, de minden nap pontosan 1 időpontban megengedik, hogy bemenjenek ők is, megnézhessék, hogy néz ki belülről, hogy élnek itt a szerzetesek. Sajnos fényképet / videót tilos volt készíteni, és ezt tiszteletben is tartottuk.
Csak kint, a kolostor előtt lőhettünk egyet.

A kapunál: szobrok és imamalmok.

A faluból kb. ennyi látszik egy átlagos délutáni köd-felhőben: egy helyi terelgeti a teherhordó jakokat a "főutcán".

Egy nap a sherpa fővárosban

4 km, 400 m fel, 400 m le, 3 óra

Nem hogy a főváros, de a város elnevezés is túlzás, hiszen Namche Bazaar egy hegyi falu. Annak viszont egészen nagy. Amivel kiérdemelte a "sherpa főváros" nevet az az, hogy a sherpa régió központja, és egyben a legnagyobb létszámú hegyi falu a környéken.
Szállásunk a sablonos nevű "Namaste" teaház volt, amelyet egy korábbi napon megismert sherpa suhanc ajánlott. Mivel ő vitt minket oda, ingyen kaptuk a szállást és a wi-fi hozzáférést is (itt még volt wi-fi, persze a minőségét tekintve... hát nem innen fogod seed-elni torrentre a teljes Zámbó Jimmy kollekciódat).

Namche Bazaar 3440 m magasan, festői környezetben fekszik. Jó idő esetén - na nem a teaház ablakából, de egy kis hegyi séta távolságból - az Everest csúcsot is látni.
Mivel 3000 m felett ez az első tipikus megálló, tipikusan itt szoktak megjelenni a hegyi betegség első tünetei. A papírforma nálunk is bejött: Ildinek már napköben is volt egy kis nyomás a fejében, de az éjszaka közepén hasogató fejfájásra ébredt, és nagyon keveset aludt. Szerencsére - hallgatva a tapasztaltabbakra - pont ide terveztünk egy pihenő- és aklimatizációs napot.

Nem bántuk meg, ugyanis a kirándulás során láttunk bele jobban Namche Bazaar életébe.

Reggel a gyerekek az iskolába tartanak. Az a nagy tér ott a háttérben az iskola udvara.

Egy helyi bolt. Ildi még csak-csak befért volna, de én... :D

Itt még volt ATM, az utolsó és egyetlen a környéken - mégis csak "főváros". A boci az ATM felirat alatt kellemes kontraszt. :)

Paci egy kereszteződésben. Vissza kellett fordulnunk az utcában, mert nem fértünk el mellette, félrelökni meg valahogy nem akartuk.

Munka és szociális program: az asszonyok mosnak a patakban.

Ruhaszárítás párás felhőben. Gondolom gyorsan szárad.

Majdnem elfelejtettem megemlíteni: Namche Bazaar dombosabb és meredekebb, mint bármely emberlakta település, ahol eddig voltam. Elmenni a sarki boltba is 30-40 méter szintkülönbséget jelent az utcában, úgyhogy voltak pillanatok, amikor nagyon anyáztunk kapkodtuk a levegőt... bezzeg a helyiek!

Na de a kilátás! Előző napi érkezésünk során felhő-ködben állt a városka java része, már úgy is szép volt, de még nem tudtuk értékelni azt, micsoda gigászi hegyek vesznek minket körbe.

Ugye, hogy ugye?

Na még egy, panorámában is.

Hegyek, felhőkbe takarózva.

Jak-koponya, és csontok 4000 m környékén, amikor kiruccantunk egy aklimatizációs túrára.

Na ezt a videót pedig mindenképpen HANGGAL nézzétek! Eredeti hang, semmi alávágás nem szerepel benne - tényleg ide felhallatszott az iskolás gyerekek reggeli indulója. Jobban visszaadja Namche Bazaar hangulatát, mint bármely fotó...