2017. május 24., szerda

Így nyaralnak a bloggerek

Ez a poszt is még egy 2015-ös adósságtörlesztés, abból évből az utolsó előtti: egy rövidke balatoni nyaralásunk két bloggerrel. 😉
Lazaccal és Krikszivel ez volt az első (és sajnos egyelőre eddigi utolsó) személyes találkozónk. Nyugi, ennél több, nagyobb vagy felismerhetőbb képet nem is rakok fel rólatok, de muszáj volt megmutatnom Krikszi kreatív munkáját.  😃


Pár napos, de ehhez képest aktív program volt, a környéken több helyen is voltunk, ahogy majd a képekből látható.

Ábrahámhegyen, fent a kilátóban: valakiből előtört az újságírói múlt! 😁


Na jó, erre a panorámára még felfért valaki. 😇


Átmentünk Tapolcára is, csónakázni a barlangi tóban.


Ildinek ennek ugye apropója van!


Tükörkép.


Én általában nem vagyok oda a virágokért, de ez tényleg szép volt. (Mármint semmi bajom nincs a virágokkal, sőt néha tetszenek is, de közel sem vagyok olyan rajongó, mint Ildi.)


A végére egy rólunk készült kép, ami azóta is a legkedvesebbek között van a spontán vidámsága miatt, köszönjük Lazacéknak! 😊


u.i.: Amikor először leírtam a poszt címét, félreírtam figyelmetlenségből, és "így blogolnak a nyuggerek" volt, míg gyorsan ki nem javítottam. 😀

4 megjegyzés:

  1. Egy nyugger biztosan volt ott :D:D:D:D:D
    Ja, velem már kétszer találkoztál ám! :):) Csak szólok ;)
    Reménykedek abban, hogy ha eddig 2 évente találkozunk, akkor idén már aktuális lesz megint :)

    VálaszTörlés
  2. Igaz, ezúttal pontatlan voltam, nem feledékeny! :D Az idén nyár nekünk egyébként elég szűkös, még a szokásos nyaralásokból is jelentősen vágnunk kell, majd megírom emailben az okát.

    VálaszTörlés
  3. Azért ha valami összejönne, találkozóilag, örülnék neki én is :).

    VálaszTörlés