Az utolsó túranap volt a leghosszabb, mind időben, mind távolságban. Felfele ugyanezt az utat két nap alatt tettük meg, lefele egy napba belefért.
Mint korábban is említettem, a "lelefe út" nem mindig lejtőt jelent... a Himalájai "egyenes" egyáltalán nem egyenes, hanem általában hullámos. Volt is az alább látható helyeken némi káromkodás. 😀
A szemközti hegyoldal egy kisebb falva. Ez jól illusztrálja, hogy számos falut nem is érintettünk a környéken, mert annyira el vannak szigetelve. Nem is értem, hogy tudnak ott élni, se út, se semmi a környéken, csak egy magasan a vízesések felett fekvő tisztás...
Apropó vízesések: párszor patak mentén, vagy patakban is kellett haladni.
És a korábban látogatott vízesés ismét utunkba akadt, ezúttal valamivel bővebb vízáradattal.
Ez már Lukla szélén.
Végül leértünk a sokszor emlegetett Luklába, ott pihentünk egy éjszakát, majd másnap a szokásos reptéri tortúra és 5-6 óra várakozás után (ami ekkor már meg sem kottyant nekünk) sikeresen repülőgépre szálltunk, hogy visszatérjünk Kathmandu-ba, Nepál fővárosába.
A magam részéről sajnálom, hogy véget ér ez a beszámoló sorozat. Nagyon érdekes volt megismerni ezt az országot is a szemszögedből és ennyi érdekességet olvasni. Csak reménykedek abban, hogy azért most nem szűnik majd meg a bejegyzések sora. :) Ugye nem?
VálaszTörlésDehogy ér véget! Nem hogy a blog, de még a himalájai beszámoló sem. Még ebben a témában is van pár poszt. ;) Utána a téma változik ugyan, de most már sikerült úgy belejönnöm, hogy ismét tartsam ezt a blogolást. :)
VálaszTörlésEnnek most nagyon és őszintén örülök :):):) Hiányoztál, amíg nem írtál :)
VálaszTörlés