Először is a tisztázás végett: a Himalájában teaháznak hívnak mindenféle vendéglátásra alkalmas egységet, de leggyakrabban kifőzdéket és szálláshelyeket, menedékházakat értenek alatta. Nem pedig egy teázót / kávézót, amit mondjuk Magyarországon értenének.
Gyakorlatilag minden szállásunk teaház volt, amíg Nepálban tartózkodtunk. Akárcsak az ételek, ezek is rendkívül változatosak voltak.
Namche Bazaar-i szállásunk. Láthatóan nem az európai méretekre tervezték...
Egy jellegzetes belső kinézet. Az ajtókat helyettesítő kendők elég gyakori megoldások. A vicces, hogy nem csak beltéri, hanem gyakran bejárati ajtókat is helyettesítettek, ami a magashegységek klímáját tekintve, háááát...
Egy érdekes virág, amit ott láttunk először. Azóta érdekes módon Magyarországon is belefutottunk.
Egy WC. Nem volt valami biztató és kényelmes a használata, tekintve, hogy bárki be tudott nézni az ablakán, megnézni, hogy van-e bent valaki, és mit csinál. Még az étkezőből is be lehetett látni! 😃
Ha valaki olvasta Orwell 1984-ét, az érteni fogja.
Szobánk ajtaja. Tisztára olyan érzés volt, mintha Narnia szekrényébe bújnánk be.
Természetesen nem óriási szobákról van szó... egy 8-9 négyzetméteres szoba már átlagon felüli méretűnek számított.
Ebben a 3 személyes szobában például semmi nem volt, csak faltól falig ágy.
Persze még az is jó minőségűnek tűnt ehhez képest.
A falak papírvékonyak, és hát olyan jól zárnak, hogy a mutatóujjamat át tudtam volna dugni a szomszéd szobába. Még rosszabb, hogy ugyanekkora rések vannak néha az ablakokon is.
Ennél a WC-nél megpróbálták a nyugati illúziót megteremteni: csésze legalább van, ha csatornázás, és folyó víz nincs is.
Itt már nem törődtek a csészével sem, maradt az öblítő edény és a szemetes a papírnak. Ehhez képest még egészen tiszta volt.
Egy átlagon felüli közösségi helyiség. Érdekesség, hogy a közösségi helyiségek egyébként mindig a legjobb minőségű részei voltak a teaházaknak, mert itt töltötték a legtöbb időt az emberek. A szobába csak aludni és fagyoskodni jártak, hiszen ott nem volt semmilyen fűtés.
A fenti teaház egy élő videós prezentálása. (A hang nem utólag alávágott, hanem az ment élőben.)
Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tenzing Norgay sherpa képe egy teaházban. Ez a két ember, különösen a második, legenda a helyiek számára: ők hódították meg a világon elsőként az Everest csúcsot.
Igazi bajtársakként vonultak be a történelembe, a nyugati és a keleti felfedezők egyik híres közös és baráti expedíciójával. Mikor a csúcshódítás után az hírhajhász újságírók letámadták őket a kérdéssel, hogy mégis melyikük lépett fel először a csúcsra, ki volt az első ember a világ legmagasabb pontján, mindketten egyöntetűen ugyanazt nyilatkozták: teljesen egyszerre, közös erővel léptek fel a csúcsra. Évtizedekkel később újságírói nyomásra Tenzing Norgay sherpa beismerte: "Hillary lépett fel először. [...] Ha szégyen, hogy én voltam a második ember a Mount Everest tetején, akkor együtt fogok élni ezzel a szégyennel."
Respect.
Egyike az eredeti ládáknak Hillary és Norgay expedíciójából.
OM MA NI PADME HUM - buddhista mantra, mely gyakorlatilag minden egyes nepáli és tibeti házban jelen van. Nem csak ott, hanem hegyen, sziklákon, városban, mindenhol.
A Pangboche-i szállásunk reggelén erre a kilátásra keltünk... az ott bizony... az Everest!
Utolsónak hagytam a kategória győztesét: ebben a teaházban valószínűleg nem sokan akarnak megszállni. :)
Korunk Paradoxona
Nagyobbak a házak - kisebbek családjaink;
több a kényelmünk - kevesebb az időnk;
több a végzettségünk - kevesebb az értelmünk;
több a tudás - kevesebb az ítélőképesség;
több a szakértőnk - több a problémánk;
több a gyógyszer - kevesebb az egészség.
Megjártuk a Holdat oda-vissza,
de bajos köszönteni a szemben lakót.
Több a számítógép, több az információ,
több példányban készülnek másolatok,
mint valaha - ám kevesebb a kommunikáció.
Nagyok lettünk mennyiségben,
de minőségben aprók;
gyors ételek és lassú emésztés ideje ez;
magas ember törpe jellemmel;
égbe szökő nyereségek -
ám sekély kapcsolatok;
e korban sok van a kirakatban,
de a szobában semmi.
/ Őszentsége a XIV. dalai láma/
Az utolsó bekezdés, mindent vitt, pedig ismertem már, de mégis más így olvasni róla és látni a szöveget is kifüggesztve. Nekem azóta a kedvencem az OM MA NI PADME HUM, amióta olvastam erről egy tibeti könyvben. Persze le volt fordítva, nem tibetiül művelődtem.:)
VálaszTörlésCsodálatos a kilátás az Everestre, azért ezt sem mindenki mondhatja el, hogy ilyen látványra ébred :) Azt hiszem láttam egy filmet erről a két hegymászóról, most, hogy írtál róluk, ez jutott eszembe mindjárt. A teaházban nem volt nagy tolongás, vagy ezt még korán reggel vetted fel? :)
Mi ráadásul - akkor még - nem is tudtuk, hogy az Everest-et nézzük, csak csodáltuk a hegyeket a teaházból. Tolongás valóban nem volt, mi ketten voltunk az egyetlen megszállók. Amikor megérkeztünk, fél órát vártunk is a helyiekre, hogy észrevegyenek, mert nem a házban, hanem kint a földön voltak, annyira nem számítottak vendégekre. :)
VálaszTörlés