2017. március 26., vasárnap

Polska - Szellemkastély Lengyelországban

Lengyelországban jártam még 2015 nyarán, Kamil pajtim vendégségében. Sok érdekes kalandot tartogatott az út számomra, ezeket több posztban mesélem majd el.

Egyik érdekesség egy vidéki szellemkastély látogatása volt - a nevét és lokációját már elfelejtettem.


Hogy lássák a látogatók, hogy nem viccelnek a szellemkastély kifejezéssel, ki is táblázták.


Huszár páncélok. Tudtátok, hogy nem csak Magyarországon voltak huszárok? Sőt, a lengyel huszárok nemzetközileg híresebbek, mint a mieink.
Nem véletlenül: a történelemben volt egy-kétszáz év, amikor a lengyel huszár lovasság legyőzhetetlen seregnek számított.


Ez már kicsit arrébb, romok három kék TAO-val.


Ez csak úgy, mert muszáj volt kipróbálni. 😎


Vendéglátóm, Kamil, aki kicsit hasonlít egy rappelő, turista Bud Spencer-re.


A jó étkek itt is hozzátartoznak egy külföldi utazáshoz: frissen fogott, sült pisztráng.


Folytatás következik Krakkóban.

2 megjegyzés:

  1. Jól néz ki ez a szellemvár.
    A képeid meg általában is tetszenek, de az a 3 TAO-s az mindent vitt. :):)

    VálaszTörlés
  2. Sok középkori vár és rom után már ritkán vagyok oda az ilyenekért, de egy kis újdonságot ez is tudott mutatni, tényleg érdekes volt.
    TAO-ból pedig egy is sok, szerencsére a 3 az csak illúzió. :D

    VálaszTörlés