Repülés Luklába, a világ legveszélyesebb repterére

Ennek a bulvársajtós címnek alapja is van, persze függ attól, hogy milyen tulajdonságokat vagy statisztikákat mérünk, de ha ráguglizol, biztos vagyok benne, hogy Luklát a világ egyik, ha nem a legveszélyesebb reptereként tartják számon. Egyébként egyben az egyik legérdekesebb is...

Mivel 2840m magasan fekszik a Himalája lábainál, már az odarepülés sem garantált, gyakorlatilag szezonális. Azaz: vagy repül oda gép Kathmandu-ból, vagy nem - az aznapi időjárástól függően.

Nekünk egy felhős keddi nap reggeli 07:30-as járatára volt jegyünk. 05:45-kor felhívtuk a repteret a hotelből, hogy milyen az időjárás, lesz-e aznap járat Luklába. Válasz: nem tudjuk, hívjatok vissza 15-20 perc múlva. Visszahívtuk. Újabb válasz: még mindig nem tudjuk, majd kiderül, addig is gyertek ki a reptérre.

Kimentünk. 30 percenként bejelentették, hogy még mindig nem repülnek. 10:30 magasságában már gyanús volt, hogy ebből nem lesz semmi, de a reptériek még éltették bennünk a reményt. 12 óra magasságában, kb. 5 és fél óra várakozás után adtuk fel. Ezt az 5 és fél órát természetesen nem úgy kell elképzelni, mintha a Lisztferihegyi tiszta és viszonylag békés várakozójában unatkoznál kávé és újság társaságában üldögélve kényelmesen, hanem a párszáz nepáli és indiai között nyomorogsz, a csomagjaidat őrizve - na nem azért, mert ellopnák -, nehogy valami kimásszon az ő irdatlan méretű és rendkívül higiénikus csomagjaiból, és megegye a tiedet. Mert van ott minden: bevásárlószatyortól a csirkés ketrecen át a mikiegeres csomagolású és ammónia szagú 60 kilós kartondobozig.

A kathmandu-i reptérről úgy mentünk vissza a hotelbe, mintha egész nap túráztunk volna, csak stresszesebben. Aznap egy gép sem indult Luklába.

Másnap újra próbálkoztunk. Reggel telefonálás a reptérre, és jő a reményt adó válasz: ma - egyelőre, amíg ilyen az idő - mennek gépek Luklába! Uzsgyi taxiba, irány a kathmandu-i belföldi repülőtér. Ismét a tegnapi tortúra, ám ezúttal 1 óra várakozás után már a check-in pultnál (értsd: egy apró karton-stand, mint amilyenből osztogatják a kóstolókat a szupermarketekben) állunk és mi kerülünk sorra. Már majdnem van beszállókártyánk!

Milyen naivak voltunk. 1 egész órát álltunk a check-in pultnál arra várva, hogy mérjék már le a csomagunkat és adjanak egy rohadt boarding pass-t, amivel a gépre szállhatunk. Mielőtt még esetleg beborul az ég, és leállítják megint a járatokat.
1 órát vártunk úgy, hogy mi voltunk soron. Soha nem tudtuk meg, mi tartott 1 óráig, de nagyon idegesek voltunk a tömegnyomorban, Ildi már könyök-párharcot vívott a helyiekkel az állóhelyért, és eközben a helyi élővilág is megmutatta magát...

---

Intermezzo

Ildi - ... már 50 perce állunk a check-in-nél, utálom már ezt a tömeget, már az útleveleinket is elvették 15 perce, én innen egy tapodtat sem mozdulok az irataink nélkül, ÚRISTEN, EGY UGRÓPÓK!
Én (nyugtatólag) - Kicsim, szerintem most arra kellene koncentrálnunk, hogy visszakapjuk az útleveleinket és feljussunk a gépre...
Ildi - De ott volt egy nagy pók a pulton! És fogta magát és elugrott!

Ekkor tanultam meg, hogy ha bármikor el akarom terelni Ildi figyelmét bármiről, csak rá kell mutatnom egy pókra. Lehet beszerzek egyet egy gyufásdobozba, hogy mindig legyen kéznél / zsebben. :)

---

A check-in-es csávók közben kényelmesen elmentek wc-re, töltögették a papírokat - itt még vastag dossziékban és kartonokban vezetik a nyilvántartást, nem digitálisan! - végül nagy nehezen lemérték a csomagjainkat, és kézzel írtak és pecsételtek egy beszállókártyát.

Bingo! Gyorsan át a biztonsági ellenőrzésen - értsd: annyi vizet, vagy bármi mást viszel fel a gépre, amennyit akarsz, csak a súly ne legyen sok -, tovább 2 óra várakozás a beígért 20 perc helyett, végül 11:30 körül végre bemondják a gépünket és mehetünk!

Ilyen kicsi gépen még sohasem utazott egyikünk sem.

10-12 férőhelyes, a székek száma flexibilis. :) Értsd: megszámolták ott helyben, hogy hányan vagyunk, és annyi széket hagytak a repülőben. A többit kivették... ugyanis ezek sínen mozgatható vascsöves székek voltak.

Bent a gépben. Kartávolságra a gép másik oldala, Ildi és köztem pedig a "folyosó".

Levegőben.

A pilótafülke. Gyakorlatilag az első sorban ülők berakhatták a lábukat a pilótákhoz, ha kinyújtottáka lábukat. Érdekes (és egyben kicsit ijesztő is) volt végignézni a navigációt és a vezetést.

Szóval parás volt már maga a repülő is, de az igazi izgalom a leszállás maga: a lukla-i reptéren való landolás. Ráadásul közvetlen közelről végignézhettük, ahogy a pilóta leteszi a gépet a hegyoldalban. Az ott lent a ferde leszállópálya.

Lukla egy hegyi falucska a Himalája alsó régiójában, 2840m magasan. A repülőtere és kifutópályája az egyik legkisebb a világon, és a hegyoldalba épült. Pár érdekes adat róla:

• A kifutópálya hossza 500 méter. Összehasonlításképp: a Ferihegyi reptér kifutópályája 3000 méter felett van.
• A kifutópálya meredeksége 11% felett van. Összehasonlításképp: ez az budapesti Istenhegyi út, vagy a Gellérthegy átlagos, tetőre vezető sétányával egy kategória.

A kifutópálya végén egy meredek sziklafal vár. Itt nincs olyan, hogy túlfut a gép egy kicsit, vagy hogy nem sikerül elsőre a leszállás, és inkább felemelem a gépet, majd jövök még egy kört. Vagy sikerül elsőre, vagy jön a sziklafal.
Nem mondom, hogy nem izgultunk leszálláskor, kifejezetten kalandos és érdekes volt, akárcsak az egész út. :) Az alábbi videóra egy felszállást vettem fel. Nem lövöm le a poént, nézzétek meg...

Na és maga a repülőtér sem éppen ötcsillagos.

A reptéri WC.

Olykor benéznek a helyiek is az ablakon. :)

Rendben leszálltunk Luklában, felkaptuk a hátizsákokat, hogy elkezdjük a túrát... és akkor eleredt az eső.